Mantraként ismételgetem, amerre csak járok: hihetetlen és gyomorforgató nézni Olaszországból, ahogyan ezek a mi volt kommunistáik, akik mint valami visszaváltható műanyag üdítős palack, a Demokrata Párt színeiben vannak még mindig jelen a közéletünkben, azzal vádolják a saját nemzetének érdekeit védő Orbánt, hogy összejátszik az oroszokkal. Ők, akik a kényelmes római és milánói foteljeikből szurkoltak a Vörös Hadsereg tömeggyilkosainak, merészelik megvádolni a magyar miniszterelnököt, akinek volt bátorsága színpadra lépni 1989-ben a Hősök Terén és követelni, hogy a szovjetek hagyják el Magyarországot. Felfoghatatlan.
Ugyancsak felfoghatatlan, hogy ugyanezek a személyek és az elvtársaik világszerte ma úgy viselkednek, mint akik beleszólhatnak az új izraeli kormány összetételébe. Abba, hogy ki lehet miniszter és ki nem. Túlzottan is hozzászoktak ehhez, miután anélkül uralkodtak Olaszországban és más dél-európai országokban, hogy választásokat nyertek volna. Mindig veszítettek, mindig a nép ellen voltak, mégis mindig hatalomban.
Nem túlzás tehát:
Orbán áprilisi győzelme volt az ő poitiers-i vereségük.
Azt gondolták, hogy elsöprik az útból az utolsó akadályt, de a magyarok állva maradtak, és az ő állásaikból indult el az európai konzervatívok rekonkvisztája, egyik országot a másik után visszahódítva. Először jött az iszlamizálódás határán lévő Svédország, majd a jóval fontosabb Olaszország és Izrael (itt érdemes megjegyezni, hogy az első két külföldi vezető, aki gratulált a Netanjahunak, Orbán és Meloni voltak).
Kevesen vannak, akik Budapesten tudják, de Magyarország és Orbán az olasz választási kampány főszereplői voltak. A teljességgel a baloldal által kézben tartott médiumok nap nap után ilyen főcímeket harsogtak: „Ha a jobboldal győz, Olaszország olyanná lesz, mint Magyarország”. A jobboldal mindezt köszönte szépen, mivel az olaszok ismerik Magyarországot. Budapest az egyik legnépszerűbb turisztikai célpont, ahonnan lelkesen mesélik a hazatérők milyen rendet, tisztaságot, és különösen: az idehaza már csak az emlékeinkben élő közbiztonságot tapasztaltak. Egyes baloldali vezetésű városok ugyanis mostanra veszélyes dzsungelekké változtak, ahol a becsületes polgárok távoli vidékekről érkező vadászok hordáinak könnyű prédáivá lettek. Ez a helyzet pedig most már mindenki számára elviselhetetlenné vált, politikai hitvallástól függetlenül. Úgyhogy, amikor a baloldal azt mondta, hogy „Meloni és Salvini kormányzása esetén Budapestté fog változni az ország”, ellentétes hatást értek el: sokkal inkább felpezsdítették az olasz jobboldali választók fantáziáját.